Meddőségi szakrendelés

1, Üdvözli Önöket a Versys Clinics!

A Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet Európa egyik legmodernebb meddőségi központja. Hazánkban – véleményünk szerint – egyedülálló abban a tekintetben, hogy több szakterület összefogva dolgozik azért, hogy a kívánt gyermekáldás minél előbb bekövetkezzen. A klinika koncepciójának kidolgozásánál alapvető szempont volt számunkra egy nemzetközi színvonalú, csúcstechnológiával ellátott meddőségi központ létrehozása, mely nemcsak szakmaiságában, hanem a páciensek irányában való bánásmódban és figyelemben is felveszi a versenyt a legmodernebb intézményekkel.

Célunk azonban emellett egy olyan meddőségi központ megteremtése is volt, amely több egy olyan helynél, ahol a meddőség kivizsgálása és kezelése történik. A testi kezelések mellett nagy hangsúlyt fektetünk a hozzánk forduló páciensek tájékoztatására és lelki felkészítésére is, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy a procedúra sokszor lelkileg is komoly megterhelést jelent. Meddőségi központunkban a kivizsgálások és beavatkozások mellett a hozzánk fordulóknak lehetőségük nyílik arra is, hogy a terhesgondozást is intézetünkben végezhessék el, illetve gyermeküket is a mi szakembereink segítségével hozzák világra. Személyzetünk készséggel fogadja a hozzánk fordulók kérdéseit és észrevételeit.

versys_vektoros logo

Komplex szemlélet:

A Versys Klinika alapításának célja egy olyan meddőségi központ létrehozása volt, ahol Magyarországon egy olyan új szakmai koncepciót vezessünk be a meddő betegek kezelésére, ami jelenleg a világ több vezető országában is kialakult gyakorlatnak felel meg. Ennek az alapja az, hogy a meddőséget komplex, azaz holisztikus szemléletben kezeljük. Ez azt jelenti, hogy a Versys Clinics nem egyszerű meddőségi központ, hanem felvonultatja az összes olyan szakterületet, ami a meddőséggel kapcsolatba hozható. Így szakmai szolgáltatásaink között a hagyományos IVF kezelések mellett többek között dietetika, genetika, preimplantációs genetikai vizsgálat, belgyógyász-endokrinológia, plasztikai sebészet, labordiagnosztika, urológia, andrológia, endoszkópos sebészet, pszichológia, valamint 3D/4D ultrahang diagnosztikai szolgáltatás is igénybe vehető. Célunk, hogy a megtermékenyülés a lehető legfogékonyabb időszakban következzen be, éppen ezért kialakítottunk egy beavatkozásra felkészítő prekoncepcionális programot is.

Versys Clinics Szegeden:

A Stefánia Klinikával együttműködésben, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi szakrendelése Szegeden is elérhető. Kollégáink előzetesen egyeztetett időpontban várják a pácienseket. A Stefánia Klinikán Szegeden minden meddőséggel kapcsolatos kivizsgálás elérhető, így pácienseinknek csak az asszisztált reprodukciós kezelésekre és beavatkozásokra szükséges Budapestre utazni, ahol a Versys Clinics Madarász Viktor utcai intézetében folytatjuk ellátásukat. Szegeden a Versys Clinics orvosigazgatója, Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialista, Dr. Fazekas Anita szülész-nőgyógyász szakorvos és Dr. Csenki Marianna klinikai genetikus fogadja a pácienseket.

2, Mikor forduljunk meddőségi szakemberhez?

Sokakban felmerül a kérdés, hogy mikor érdemes meddőségi specialistához fordulni? Ebben segíthet az alábbi kérdőív. Amennyiben késik a gyermekáldás, és bármelyikre IGEN a válasz az alábbi kérdések közül, érdemes felkeresnie egy ilyen területtel foglalkozó szakembert.

  • Aggódik amiatt Ön, vagy a partnere, hogy késik a gyermekáldás?
  • Több mint egy éve próbálkoznak párjával, és még nem fogant meg a gyermek?
  • Nem rendszeres a menstruációs ciklusa? (vagyis rövidebb, mint 24 nap, illetve hosszabb, mint 35 nap?)
  • Fájdalmat okoz a menstruációja, vagy a szexuális együttlét?
  • Volt már a párjának, vagy Önnek olyan kapcsolata, amikor gyermeket terveztek, de nem jártak sikerrel?
  • Érte az Ön párját mostanában valamilyen sérülés a nemi szervei tájékán?
  • Volt Önnek bármilyen nagy hasüregi műtétje ( vakbél, császármetszés, egyéb)?
  • Elmúlt 35 éves?
  • Volt Önnek valaha pajzsmirigyproblémája, cukorbetegsége, vagy Cushing-szindrómája?
  • Említették Önnek, hogy un. polycisztás petefészkei vannak?
  • Ön, vagy a partnere rendszeresen képtelen szexuális életet élni?
  • Volt Önnek valaha méhen kívüli terhessége?
  • Operálták Önt endometriózissal, vagy említették, hogy vannak miómái?
  • Volt Önnek valaha kismedence tájékot érintő fertőzése, pl. chlamydia, gonorrhea, stb?
  • Volt a partnerének mumpsza, vagy heregyulladása??
  • Észlelte valaha, hogy tej szivárog a melléből, tud-e arról, hogy volt hormonzavara?
  • A partnerének nehezére esik szexuális életet élni?
  • Túl alacsony, vagy esetleg túl magas a testsúlya?
  • Tud olyan betegségéről, mely tudomása szerint csökkenti a teherbeesés esélyeit.

3, A meddőségről általában

Magyarországon elhúzódó népesedési válság van, amely az 1960-as években kezdődött, s amelyet a rendszerváltozás gazdasági- társadalmi velejárói elmélyítettek, és bonyolultabbá tettek.

A XX. század utolsó évtizedében, életmódunk jelentős megváltozásával – információrobbanás, gyorsuló környezet – fokozatosan erőteljesebbé váltak azok a hatások, amelyek az egyénekkel szemben egyre komolyabb kihívásokat támasztottak a változások adaptálásában, az alkalmazkodóképesség tekintetében.

A családi környezet, az iskolarendszer az egyént csak részben képes felkészíteni ezen kihívásoknak való megfelelésre így a társadalom tagjainak jelentős részénél találkozunk növekvő mentális problémákkal, a krónikus stressz különféle szimptómáival, amelyek konkrét fizikai tünetek formájában és egyre gyakrabban orvosi kezelést igénylő megbetegedésekben teljesednek ki. A stressz által okozott megbetegedések egyik, talán legfontosabb területe a meddőség, amely társadalmi szinten is komoly problémákat okoz.

Az “egészséges társadalom” megvalósításának ideája a fenti körülmények között egyre inkább ráirányítja a figyelmet arra, hogyan lehet ilyen körülmények között biztosítani az egészséges reprodukciót, hogyan lehetséges a leendő szülők felkészítése az egészséges utódok nemzésére.

Magyarországnak – hasonlóan más európai országhoz – szembe kell néznie a csökkenő és idősödő népesség egyre nyomasztóbb problémájával, amelynek hosszú távon igen súlyos gazdasági következményei is vannak.

A következő tényezők játszanak jelentősebb szerepet a népesség csökkenő újratermelődésében:

  • alacsony születésszám
  • magas abortuszszám
  • a meddő párok számarányának növekedése
  • elöregedő társadalom

A problémakör teljes és átfogó rendezése hosszú távú és komplex feladat, mindamellett nem szabad lebecsülnünk a meddőség gyógyításának egyre növekvő jelentőségét.

A népesedési mutatókat negatív irányban befolyásolja pl. azon betegségek gyakoriságának növekedése, melyet a meddőség kialakulásában szerepet játszó organikus és funkcionális okok magyarázhatnak, pl.: endometriózis, OAT syndroma, stb.

A reprodukciós orvostudomány fejlődésével, új technikai megoldásokkal ( ICSI, SMART, AHA), a gyógyszeripar fejlődésével ( GnRH analógok, GnRH antagonisták, rekombináns géntechnológiával készült FSH, preimplantációs genetikai vizsgálatok elérhetősége, stb.) a meddőség problematikája nagymértékben megoldhatóvá vált.

Az IVF kezelések növekedésének legfőbb okai:

  • Meddő páciensek számának fokozatos emelkedése
  • Gyermekvállalás időpontjának kitolódása
  • Társadalom általános reprodukciós egészségének romlása
  • Életminőség romlása
  • A kezelés elérhetősége, ezzel kapcsolatos ismeretek terjedése
  • A kezelés OEP támogatottsága
  • Új technikák és kezelési lehetőségek bevezetése
  • Új hatású gyógyszercsoportok piacra kerülése
  • A kezelése sikerességének emelkedése
  • Csökkenő reproduktív egészség
  • Általános trendnek megfelelően a spermiumszám, mennyiségi, minőségi romlása
  • Genetikai szűrővizsgálatokra való igény
  • Endometriózis, petevezető faktor számának növekedése
  • Fertőző betegségek számának növekedése (STD, AIDS)
  • Géntechnológiával kapcsolatos ismeretek növekedése, jogi szabályozása

Általános tendencia, hogy az elmúlt években fokozatosan növekedett a gyermeket akaró és vállaló nők életkora. Az individualizálódás, a házasság és család intézményével szembeni fenntartások, a házasságon kívüli együttélési formák gyors és jelentős terjedése, a párkapcsolatok stabilitásának csökkenése, az egyedül élő nők számának növekedése erőteljesen befolyásolja, hogy a gyermekvállalás egyre későbbre tolódik. Az “érettebb” korban bekövetkező terhességnek és szülésnek jóval nagyobbak a kockázatai, ugyanakkor a megalapozottabb egzisztenciával rendelkező leendő szülők jelentős része képes is, és hajlandó is nagyobb anyagi terhet vállalni a biztonságos feltételek között lezajló fogamzás – terhesség- szülés érdekében.

A magasabb életkor mellett növekszik a fogamzást megelőző speciális nőgyógyászati beavatkozást igénylő esetek száma. Különösen nagy jelentőséget tulajdonítunk Szakmai Programunkban a meddőségi kezeléseket megelőző kivizsgálásoknak.

4, A meddőség okai

Bevezetés

A meddőség a férfi és női reproduktív rendszer betegsége, melynek következtében károsodik a fogantatás, valamint a terhesség kihordásának lehetősége. Meddőségről beszélünk, ha 1 éven belül fogamzásgátlástól mentes rendszeres házasélet ellenére nem következik be a kívánt terhesség.

Magyarországon kb. 150 000 párt érint a meddőség problémája. Az esetek kb. 40%-ban a pár női, 40%-ban férfi tagjának, 20%-ban pedig mindkét félnek problémája tehető felelőssé a meddőség kialakulásáért.

A gyermek után vágyó párok majdnem 90%-ában a meddőség kezelhető gyógyszeresen, a reproduktív rendszer funkciójának sebészi helyreállításával, valamint az asszisztált reprodukciós technikák, mint pl. az in vitro fertilizáció, az ún. lombikbébi eljárás segítségével.

Általában a meddőségről és a reproduktív funkciókról

Az emberiség rendkívül termékeny. A legtöbb nő már 14–16 éves korától fogamzóképes. A női szervezet reprodukciós képessége azonban már a 30-as évei elejétől csökkenő tendenciát mutat. A férfiak ezzel szemben egészen idős korukig termékenyek maradhatnak.

A megtermékenyülés folyamata nagyon összetett, melynek során hormonok, kémiai és fizikai mechanizmusok százainak kell a meghatározott időben és sorrendben működésbe lépnie. A heréknek folyamatosan spermiumokat kell termelniük, melyeknek azután érniük kell a mellékherében, be kell jutniuk a hüvelybe, majd pedig a méhen át a petevezetékbe. Ott 24 órán belül találkozniuk kell az ovuláció során a petefészekből kiszabadult petesejttel, utána egyetlen spermiumnak be kell jutnia a petesejtbe és megtermékenyítenie azt. Ezt követően a megtermékenyült petesejt még két napig tartózkodik a petevezetékben, aztán pedig a méh üregébe kell vándorolnia és ott további osztódás és növekedés után  be kell ágyazódnia a méh falába.

E folyamatok bármely apró lépését érintő károsodás meddőség kialakulásához vezethet. A spermium lehet életképtelen, halott, tartalmazhat rendellenes számú kromoszómákat, túl sokáig tárolódhat képződése után, vagy lehet életképes, de mozgásképtelen, melynek következtében nem tud megfelelően előrehaladni a női szervezetben. Lehet teljesen egészséges, de nem megfelelő számú. Ugyan a petesejt megtermékenyítéséhez elég egyetlenegy spermium, de azoknak a férfiaknak, akiknek ondójában kevesebb, mint 20 millió spermium található 1 milliliterben meddőségi problémájuk van. Az ondóvezeték korábbi sérülés vagy fertőzés miatt el lehet záródva. Előfordulhat ejakulációs probléma, vagy ún. retrográd ejakuláció, melynek során az ondó nem a húgycsőbe, hanem a húgyhólyagba kerül. A méh nyakcsatornájában a spermiumok útját mechanikai vagy kémiai faktorok akadályozhatják. A nyakcsatorna nyákja lehet túl sűrű vagy kémiai összetétele kedvezőtlen ahhoz, hogy a spermiumok áthaladjanak rajta. A petevezeték hegesedés miatt el lehet záródva, ami által lehetetlenné válik a két ivarsejt találkozása. Ha a spermium eléri a petesejtet, előfordulhat, hogy nem képes bejutni a sejtbe. Károsodhat az embrió méhüregbe történő beágyazódása is.

Az elmúlt évtizedekben az orvostudomány óriási előrelépéseket tett a megtermékenyítés folyamatának megértésében és az egyes lépések során fellépő lehetséges problémák felismerésében. Az esetek egyre nagyobb számában ezen akadályok legyőzhetővé válnak, így a meddőségi szakemberhez forduló párok kb. 65%-ában sikerül helyreállítani a károsodott funkciójú reproduktív rendszer élettani működését. Annak ellenére, hogy a gyermek fogantatásához vezető biológiai folyamatok nagy részéhez az emberi szervezetre van szükség, a tudomány segítségével a megtermékenyülés folyamatának kulcslépései ma már a modern orvostudomány eszközeivel helyettesíthetővé váltak.

Minden ötödik, hatodik magyar párt érint a meddőség problémája. A kor előrehaladtával emelkedik a meddőség gyakorisága, a 30-as éveik vége felé járó párok, kb. 33%-a meddő. A kor szerepe egyre nagyobb jelentőségre tesz szert, mivel a fejlett társadalmakban, így Magyarországon is a családalapításra és gyermekvállalásra egyre inkább a tanulmányok befejezése és a karrierépítés után kerül sor. A meddőség gyakoriságának emelkedését napjaink szexuális szabadossága és az egyre gyakoribb szexuális úton terjedő fertőzések következtében kialakuló reproduktív rendszert érintő károsodások is magyarázzák.

Magyarország népessége évről évre fogy. Az elmúlt 20 év során mintegy 600 000 fővel csökkent az ország lakosainak száma. Magyarország népesedési válságának megoldása széles körű társadalmi és politikai összefogást igényel. Így érthető, hogy a meddő párok számának emelkedése, valamint hazánk népességének fogyása egyre intenzívebb társadalmi elvárását jelent az orvostudomány felé a meddőség problematikájának megoldására.

A népesség alakulását mutatja az elmúlt évtizedek során az alábbi táblázat és diagramm. (Forrás: KSH, bővebben www.ksh.hu)

Népesség alakulása:

Megnevezés 1980 1990 2001 2002
Népesség száma (az év végén), ezer fő 10 705 10 373 10 175 10 142
Ebből: férfi 5 184 4 980 4 837 4 818
5 521 5 393 5 338 5 324
Élveszületések száma 148 673 125 679 97 047 96 804
ezer lakosra 13,9 12,1 9,5 9,5
Halálozások száma 145 355 145 660 132 183 132 833
ezer lakosra 13,6 14,0 13,0 13,1
ezer lakosra 0,3 –1,9 –3,4 –3,5

 

Diagnózis

A fogantatás esélye, ha a pár a női ciklus megfelelő időpontjában él házaséletet, havonta csupán 20% körüli. Így a felesleges kivizsgálások és kezelések elkerülésére, csak 1 éves fogamzásátlástól mentes, sikertelen házasélet után beszélünk meddőségről. Természetesen, azon esetekben, ahol a pár idősebb vagy a kórelőzményben sikertelen gyermekvállalás szerepel a meddőség korábban is diagnosztizálható és kezelhető.

A meddőség diagnózisának felállítása után kivizsgálások sorozatával derül fény a hátterében álló problémára. A pár női tagjánál fizikális vizsgálattal, laboratóriumi vizsgálatokkal, képalkotó eljárásokkal, szükség esetén sebészeti technikákkal történik a meddőség okának felderítése. A pár férfi tagjánál az egyik legfontosabb az ondó minőségi és mennyiségi vizsgálata. Emellett szükség esetén egyéb andrológiai vizsgálatok (hormonszint-meghatározás, sebészeti technikák stb.) derítenek fényt a háttérben álló problémára.

Terápia

A kivizsgálást követően terápiás stratégia készül. Igazán optimálisnak akkor mondhatjuk a terápiát, ha lehetővé teszi, hogy természetes úton megtörténhessen a fogantatás. Néha elég megváltoztatni egy pár házaséletének szokásait, melynek során az együttlét megfelelő időzítésével elérhető a kívánt terhesség (terminált együttlét). A pár elsajátítja hogyan ismerje fel a női ciklusnak a legtermékenyebb időszakát, amely a legalkalmasabb a fogantatásra. A pár férfi tagjának azon szokásai, melyek a spermiumszámot csökkentik, mint pl. a forró fürdők, szauna szintén elkerülhetőek.

Számos eljárással, az egyszerű centrifugálástól kezdve, a gyógyszeres és egyéb terápiákon át állítható vissza a nem megfelelő ondó termékenyítőképessége, mely eljárásokat követően az előkezelt ondót bejuttatják a méhüregbe. Ezt hívják inszeminációnak. Az ovuláció rendellenességei hormonkezelésekkel, ún. ovuláció-indukciós kezelésekkel állíthatóak helyre, melyet terminált együttlét, inszemináció, valamint egyéb, a spermium és a petesejt találkozását elősegítő kezelések követhetnek.

A legismertebb meddőségi kezelés az in vitro fertilizáció. Az in vitro azt jelenti, hogy a spermium és a petesejt az emberi szervezeten kívül, a laboratórium erre alkalmas eszközében a “lombikban” találkozik. A megtermékenyülés után a zigóta (megtermékenyült petesejt) tovább fejlődik a szervezeten kívül, majd pedig a megfelelő időpontban beültetésre kerül a méhüregbe, ahol beágyazódik a méhnyálkahártyába, majd növekedésnek indul.

Az egyik legjelentősebb vívmány az asszisztált reprodukciós kezelések terén az ún. intracitoplazmatikus spermium injekció (ICSI). Ezen eljárás során mikrosebészeti technika segítségével egyetlen spermiumot injektálnak a megtermékenyíteni kívánt petesejtbe, mely lehetővé teszi azon férfiak számára is a gyermekvállalást, akik rendkívül alacsony spermiumszámmal rendelkeznek.

A genetika, a képalkotó módszerek és a biotechnológia egyre intenzívebb fejlődése további lehetőségeket és új technikákat szolgáltatnak a meddő párok számára.

 

5, Meddőségi kivizsgálási protokoll

A meddőségi kezelés előtt a kivizsgálás során igyekszünk feltérképezni a pár gyermektelenségének okait, a meddőség hátterét. Fontosnak tartjuk, hogy egyforma odafigyeléssel és körültekintéssel történjék a női és a férfi partner kivizsgálása. Az eredmények tükrében ezután szakmebereink személyreszabott kezelési javaslatot tesznek a pár részére. Az alábbi vizsgálatok mindegyike elérhető Klinikánkon, és néhány, nálunk történt látogatás alkalmával elvéghezhetők.

Konzultáció

  • Anamnézis felvétel;
  • Leletek áttekintése, fénymásolása, dokumentáció
  • Felvilágosítás;
  • Vizsgálatok rendelése:
    • Nőgyógyászati vizsgálat, női genitális panel, női genetika panel,
    • Spermiogram, férfi genitalis panel, férfi genetika panel,
    • Alaphormon vizsgálatok (ciklus 3. napján FSH, LH, Ösztradiol, Prolaktin, Tesztoszteron, DHEA-SO4, TSH, T3, T4,), TORCH vizsgálat

A TORCH vizsgálati panel

  • Toxoplasma gondii antitest,
  • Rubeola vírus antitest,
  • Cytomegalovírus antitest,
  • Herpes simplex virus 1,2,
  • Varicella zoster vírus,
  • Parvovirus B 19,
  • Hepatitis panel ( HBsAg, HbsAt,HBc At, anti HCV),
  • Epstein-Barr vírus,
  • Chlamydia trachomatis antitest.

Női genitális panel

  • Vizelet-tenyésztés,
  • Vizelet Chlamydia, Ureplasma/Mycoplasma vizsgálat,
  • Hüvelyváladék bakteriológiai tenyésztés,
  • Cervix Chlamydia, Urepalsma/Mycoplasma,
  • (HPV – citológiai abnormalitás esetén).

Női genetika

  • Mélyvénás trombózisra való hajlam vizsgálata (Leiden-mutáció, prothrombin G20210A, MTHFR C677T, CBS 844ins68)

Férfi panel

  • Vizelettenyésztés,
  • Vizelet Chlamydia, Ureplasma/Mycoplasma vizsgálat,
  • Ejakulatum tenyésztés (baktérium, gomba),
  • Ejakulatum Chlamydia, Ureaplasma/Mycoplasma vizsgálat.
  • Urogenitalis gyulladás gyanúja esetén a továbbiak:
  • Prostata masszátum és/vagy masszázs utáni vizelet tenyésztés,
  • Prostata masszátum és/vagy masszázs utáni vizelet Chlamydia, Ureaplasma/Mycoplasma vizsgálat.

 

Férfi genetikai panel

  • Férfi infertilitás (Y kromoszóma mikrodeléciók, cisztikus fibrózis, X és Y kromoszóma aneuploidiák)

Az „I. vizit”

  • Bimanuális nőgyógyászati vizsgálat, emlővizsgálat,
  • Citológia, HVTR, Chlamydia, Mycoplasma, Ureaplasma, HPV,
  • Vaginális ultrahangvizsgálat (foto),
  • Méhnyakcsatorna átjárhatósági vizsgálata (próbakatéter- Wallace).

Spermiogram

  • 3–5 napos megtartóztatás után, helyben leadott mintából történik, rezisztencia tenyésztés is készül. A vizsgálatról bővebben olvashat itt.

Átjárhatósági vizsgálat

  • HYCOSY vagy HSG vagy laparoszkópia és kromopertubáció.

Páciens megbeszélés

  • Leletek értékelése,
  • Betegnyilatkozatok átadása,
  • Döntés az asszisztált reprodukciós kezelés módjáról, esteleges műtéti beavatkozásról ( LSC, HSC) egyéb szakkonzultációk igénybe vételéről ( belgyógyász, sebész, andrológus, endokrinológus, pszichológus, stb.).
  • Szűrővizsgálat: HIV, Hepatitis B és C,
  • Aneszteziológiai konzílium kérése,
  • Andrológiai konzílium kérése (ICSI indikáció dokumentálása),
  • Endokrinológiai, Immunológiai, pszichológiai konzílium kérése szükség szerint
  • Stimulációs javaslat ismertetése, megbeszélése,
  • Fogamzásgátló indítása (OAC) a tervezett időpontnak megfelelően.

6, A kezelés menete

A kivizsgálást követően – a leletek ismeretében megkezdjük a pár kezelését. Amennyiben szükséges, elvégezzük a kellő műtéteket, beavatkozásokat, majd az (általában gyors) felépülés után elkezdhetjük a konkrét – gyermekáldásra irányuló – kezelést. Az alábbiakban a legfontosabb kezelési protokollokat tekintjük át címszavakban:

Ovuláció -Indukció

Az ovuláció indukciós kezelések hatására a petefészekben egyetlen ciklus során több tüsző érik meg. A kezelés során az ovuláció időpontja is meghatározásra kerül, melyet a szabályozott időpontú együttlét, intrauterin inszemináció vagy in vitro fertilizáció követ.

 

Inszemináció kezelési protokoll

Stimuláció

  • Kontroll UH és nőgyógyászati vizsgálat
  • Gyógyszerfelírás
  • Előjegyzés az első follikulometriára

Alkalmazott Protokollok:

1. CC + HMG, vagy rFSH , rHCG ( szsz: Prednisolone, Fraxiparine, Aspirine)

Follikulometria

  • Tüszőmérés, dokumentáció,
  • Ösztradiol vizsgálat, ( D1, D8, D 10-12)
  • hCG adása, punkció időpontjának megállapítása.

Inszemináció

  • Kontroll UH vizsgálat
  • Laboratórium által a szakmai szabályoknak megfelelően előkészített és dokumentált, igazoltan többször ellenőrzött (lásd: laboratóriumi minőségbiztosítási protokoll) Wallace katéterrel a méhüregbe helyezzük. A páciensnek lehetősége van a beavatkozást követően intézetünkben 3-4 óra pihenésre is.
  • Megfelelő gyógyszeres , luteális fázis támogatással ( per os, Intravaginális, stb.) látjuk el betegeinket.

Nyomonkövetés

Pácienseink számára folyamatos elérhetőséget biztosítunk esetleges szövődmények, ( OHSS, infekció, stb.) vagy általános kérdések esetére is. Otthonában kezelőorvosának részletes tájékoztatót és szakmai és életmódbeli kezelési javaslatot adunk.

A beültetést követő 14. napon visszarendeljük pácienseinket bHCG ellenőrzésre. Ezt követően 10-14 nap múlva első vaginális UH vizsgálatot végzünk.

 

IVF kezelési protokoll

Stimuláció

  • OAC szedése alatt kontroll UH és nőgyógyászati vizsgálat,
  • Gyógyszerfelírás
  • Előjegyzés az első follikulometriára.

Alkalmazott Protokollok:

  • CC + HMG, vagy rFSH , rHCG ( szsz: Prednisolone, Fraxiparine, Aspirine)
  • GnRH long + rFSH , rHCG ( szsz: Prednisolone, Fraxiparine, Aspirine)
  • GnRH ant + vagy rFSH , rHCG ( szsz: Prednisolone, Fraxiparine, Aspirine)

Follikulometria

  • Tüszőmérés, dokumentáció,
  • Ösztradiol vizsgálat, ( D1, D8, D 10-12)
  • hCG adása, punkció időpontjának megállapítása.

 

Vaginális UH vezérelt tüszőpunkció

Intravénás narkózisban a szakmai előírásoknak megfelelően hüvelyi úton UH vezérelten leszívjuk a tüszőfolyadékot, melyet az Embriológiai laboratóriumba adunk át a további beavatkozások elvégzésére. A tüszőpunkció átlagos ideje 10-20 perc. A műtéti beavatkozást követően posztoperatív őrzés szabályainak megfelelően obszerváljuk betegeinket. Szükség esetén, esetleges szövődmények előfordulásakor kapcsolatba lépünk a háttérintézménnyel, ahol a megfelelő konzultációt követően páciensünket orvosi kísérlettel átszállítjuk további obszerváció céljából.

 

Embrió Transzfer (ET)

A megfelelő embriológiai beavatkozásokat követően ( ICSI, AHA, blasztociszta-tenyésztés, stb) a páciensekkel való konzultációt követően sor kerülhet az embryok felhelyezésére (ET). A felhelyezés átlagos ideje a punkciót követő 3. nap, blastocysta tenyésztés esetén az 5. nap. A megfelelő számú ( javasolt 1,2, de max. 3) és minőségű embryok kiválasztását követően műtői körülmények között UH ellenőrzés mellett, próbakatéterezést követően sor kerül az embryok méhbe történő felhelyezésére. Megfelelő fotódokumentációt a páciensnek átadjuk. A páceinsnek lehetősége van a beavatkozást követően intézetünkben 3-4 óra pihenésre is.

Megfelelő gyógyszeres , luteális fázis támogatással ( per os, Intravaginális, stb.) látjuk el betegeinket.

Nyomonkövetés

Pácienseink számára folyamatos elérhetőséget biztosítunk esetleges szövődmények, ( OHSS, infekció, stb.) vagy általános kérdések esetére is. Otthonában kezelőorvosának részletes tájékoztatót és szakmai és életmódbeli kezelési javaslatot adunk.

A beültetést követő 14. napon visszarendeljük pácienseinket bHCG ellenőrzésre. Ezt követően 10-14 nap múlva első vaginális UH vizsgálatot végzünk.

7, Preimplantációs genetikai vizsgálat aneuploidia szűrésére

Hazánkban kizárólag a Versys Clinicsnél érhető el a preimplantációs genetikai vizsgálat micro-array CGH módszer segítségével, melynek célja a beágyazódás előtti preembrió (előébrény) genetikai vizsgálata, amire a megtermékenyüléstől a blastocysta (hólyagcsíra) állapot eléréséig van lehetőség. A vizsgálathoz a szervezeten kívüli megtermékenyítés során a petesejtből, mikromanipulátor segítségével az egyik, vagy mindkét sarkitestet (poláris test), vagy a fejlődő preembrióból a későbbi osztódás során néhány sejtet eltávolítunk úgy, hogy eközben a petesejt vagy a preembrió életképessége nem károsodik. Az eltávolított sarkitestekből vagy embrionális sejtekből molekuláris genetikai / molekuláris citogenetikai vizsgálattal megállapítható, hogy mely preembriók érintettek egy adott genetikai betegségben. A vizsgálat eredménye alapján lehetőség nyílik arra, hogy a vizsgált tulajdonság szempontjából egészséges preembriót ültessük be az anya méhébe.

A preimplantációs genetikai vizsgálat aneuploidia szűrésére

A legújabb klinikai eredmények rámutattak arra, hogy a spontán, illetve IVF módszerrel fogant preembriók jelentős hányada kromoszóma számbeli eltéréseket, úgynevezett aneuploidiákat hordoz. Ezen preembriók beültetése az IVF-ET (In Vitro Fertilizáció-Embrió Transzfer) kezelések során a beágyazódás elmaradását, illetve spontán vetélést okozhatja, vagy ritka esetekben kromoszóma-rendellenességet hordozó gyermek születéséhez vezethet. A kromoszóma aneuploidiák szűrésére alkalmazott eljárás a preimplantációs genetikai vizsgálatok körébe tartozik, segítségével az asszisztált reprodukciós kezelések hatékonysága növelhető, és a terhesség eléréséig eltelt idő lecsökken.

Az eddig általánosan alkalmazott kromoszóma vizsgálati módszerek (pl. FISH – Fluoreszcens In Situ Hibridizáció) legfőbb hátránya, hogy segítségükkel a kromoszómaállománynak csak egy kis része elemezhető, mely legtöbbször mindössze 5, 8, illetve 11 féle kromoszómát foglal magába, szemben az ember 24 féle kromoszómájával (22 féle testi, és 2 féle nemi kromoszóma). Így könnyen előfordulhat, hogy a kóros számban lévő kromoszóma nem is kerül a vizsgálat során tesztelésre.

A teljes kromoszómaállomány átfogó és gyors vizsgálatát az úgynevezett array komparatív genomhibridizáció (aCGH) módszer megjelenése tette lehetővé, melynek eredményességét számos nemrég megjelent klinikai eredmény is alátámasztja. Egy 2012-es kutatás eredménye alapján a beültetés utáni 20. héten a sikeres terhességi arány a preimplantációs genetikai vizsgálat micro-array CGH technológia segítségével vizsgált embriók esetében 69.1%, míg a kontroll IVF (in vtro fertilizációs csoportban 41.7%. A vizsgálat 103 IVF ciklus nyomonkövetésével rámutatott arra, hogy a normál kromoszómaállománnyal rendelkező euploid embriók kiválasztása szignifikánsan növeli a terhességi arányt. (Yang et. al, Mol. Cytogenetics, 2012)

 

Ennek a technikának az alkalmazásával mind a 24 féle emberi kromoszóma számbeli eltérése egyidejűleg, 24 órán belül vizsgálható. A módszer jelentősen növeli a beültetett embriókra jutó születések arányát, csökkenti a vetélés és a veleszületett kromoszóma rendellenességekre visszavezethető betegségek előfordulását.

Kiknek ajánljuk a technológiát?*

Az aneuploidiát szűrő preimplantációs genetikai vizsgálatot azon pácienseknek ajánljuk, akiknél az alábbi 3 tényező közül legalább egy fennáll:

  • Előrehaladott anyai életkor (betöltött 36. életév)
  • Többszörös vetélés (kettőnél több, ismeretlen okból bekövetkező vetélés)
  • Legalább három korábbi IVF ciklus, melyekben embriótranszfer történt

* Hum. Reprod. Advance Access published October 21, 2010, ESHRE PGD consortium best practice guidelines for organization of a PGD centre for PGD/preimplantation genetic screening† G. Harton, P.

Braude, A. Lashwood, A. Schmutz, J. Traeger-Synodinos, L. Wilton