Urológiai betegségek – vesekő

A vesekő

A vesekő képződését számos életmódbeli tényező elősegíti, illetve jelentős szerepet játszik a kórkép kialakulásában a genetikai háttér is. A szegedi Stefánia Klinika urológiai szakrendelésén a vesekövesség diagnosztizálásában és kezelésében a legmodernebb megoldások várják a pácienseket. Sose próbálja megoldani veseköves problémáit otthoni körülmények között, az interneten terjedő tisztítókúrák receptje alapján. Forduljon szakemberhez a diagnózis felállításához és a kórkép megfelelő kezelése érdekében.

vesekő2

Vesekő

Vesekővel érintett rizikócsoportok

A vesekő az urológiai betegségeken belül a leggyakoribb kórképnek számít. Az idősebb korosztály 10 százaléka is érintett ehet, ugyanakkor a vesekő kialakulásának kockázatát növeli a genetikai hajlam, illetve a túlzott mértékű húsfogyasztás, valamint olyan gyógyszerek rendszeres fogyasztása, melyek a vizeletet savas pH értékűvé teszik. Azt is érdemes megemlíteni, hogy egyes, bakteriális eredetű fertőzések is elősegítik a vesekő képződését.

Vesekő tünetei

Elsőrendű tünetnek a vesegörcsöt tekintjük, mely váratlanul, előzmény nélkül is bekövetkezhet, de gyakran jelentkezik aktív testmozgást követően is. A vesegörcs kísérője a deréktájról induló fájdalom, mely a húgyhólyag felé a combba, herébe, nők esetén a női nemi szervek felé sugárzik. A fájdalmas tüneteket egyidejűleg kísérheti vérvizelés is. A nagyobb méretű vesekövek akár sokáig panaszmentesek lehetnek; puffadás, hányinger, visszatérő hányás figyelmeztethet meglétükre.

Vesekő diagnosztikája és kezelése

Képalkotó eljárások segíthetnek a vesekövek diagnosztizálásában, úgymint ultrahang. A vizelet laborvizsgálata kimutathatja a mikroszkópikus mértékű vérvizelést is. A vesekövesség kezelése, azok kémiai összetételétől függően lehet gyógyszeres, lökéshullámos kőzúzás vagy műtéti. A gyógyszeres kezelés lényege, hogy az alkalmazott készítmény hatóanyaga a vizelet kémhatását megváltoztatja, lúgos irányba tolja. A lökéshullámos terápia kőzúzással segíti a leváló vesekődarabok panaszmentes ürülését, amennyiben a kezelés nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, szóba jöhet a műtéti megoldás.

Hogyan jelentkezhet be urológiai magánrendelésünkre?

Személyesen: Szeged, 6720, Arany János u. 1.

Telefonon: 06 30 537 0350

Online bejelentkezés:

Emailen: info@stefaniaklinika.hu